Nem tudtak elvonulni, ablakokban fagyoskodnak az utolsónak kelt kisfecskék

Nem tudtak elvonulni, ablakokban fagyoskodnak az utolsónak kelt kisfecskék

Sok az olyan későn kelt molnárfecske, mely már nem tud útra kelni, és az ablakokban könyörög egy kis melegért. Az állatvédők a bajba jutott madarak mentésére buzdítanak.

Idén nagyon hamar jött be a borongós, hűvös, esős idő – így sok fecske bajban van – írta Facebook-oldalán a Fióka és Madármentés csoport.

A molnárfecskék utolsó költéseiből származó késői fiókák nem tudtak elvonulni a szüleikkel, így sok helyütt itt ragadtak, sorsukra hagyva. Átvonuló, északról érkező fecskék is keverednek közéjük, a napok óta hűvös idő, a napok óta kisebb-nagyobb szünetekkel állandó eső, a táplálékhiány miatt ők sem tudnak vonulni. A poszt szerint van ahol még repülni sem tudó picik maradtak étlen a fészkekben.

A fecskék csapatokba verődve húzódnak párkányokra, az ereszek alatt, a házak falain, szinte fürtökben lógnak. Az utolsó költés fiókái még nem tudtak elindulni délre, nekik még nőniük, erősödniük kell az úthoz. A mostani hideg idő, a táplálék hiánya azonban pokollá teszi az életüket. Fáznak, és mivel éhesek, egyre kevesebb energiatartalékuk van, ezért keresnek menedéket az épületekhez közel.

Itt épp egy ablaknál gyűltek össze némi melegért:

Fotó: Fióka és Madármentés

Így segíts rajtuk

A molnárfecskék pillanatokon belül megtanulnak tányérból (párkányról) enni, igen adaptívak. Ott, ahol nagyobb csapat gyűlt össze, a párkányokra kihelyezett tálkákban (virágalátét, hamutartó) tegyél ki nekik lisztkukacot (állatkereskedésekben kapható, nem azonos a csontkukaccal, aminek etetése veszélyes, tilos).

Ha lehullott, átfázott fecskét találsz, vedd fel, és tedd egy kartondobozba. A doboz aljába ruha helyett papírtörlőt tegyél, előbbibe ugyanis beleakad a körme.

Egy kartondobozba 20 molnárfecske is elmelegszik egyszerre, így 2-3 napig is elvannak. Közben etesd, itasd őket, és erőre kapnak.