Fotó: Instagram/dariborun

Nevetve nézi a kislány, ahogy a testén kívül dobog a szíve – videók

Mindössze néhány napot adtak csak a hihetetlenül ritka betegséggel született kislánynak az orvosok, de a kicsi már hét éves, és még mosolyogni is tud a baján.

Virszavija Borun hét éve jött világra egy orosz kórházban. Anyjának azt mondták az orvosok: ne tápláljon nagy reményeket, a kicsi pár napig fog csak élni – írta a 24.hu.

A szakemberek azért mondták ezt, mert

a gyermek szíve a mellkasán kívül dobogott.

Ezt a tudomány Cantrell-pentalógiaként írja le, egymillió szülésből mindössze öt gyermeknél jelentkezik a statisztikák szerint. A szív a mellkason kívülre kerül, a külvilágtól pedig egy vékony bőr választja csak el.

A kislány azonban életben maradt, sőt. Már hét esztendős, életvidám, és még nevetni is tud a betegségén.

Virszavija és édesanyja időközben az USA-ba költözött. Az anyuka abban bízik, hogy az Államokban megfelelő kezelést kap a kicsi, az orvosok pedig segíteni tudnak majd rajta.

A kislány életét anyukája külön Instagram-fiókon mutatja be, melyet már közel százezren követnek.

Fotó: Instagram/dariborun