Videó: 10 kilométer magasan kezdett szétszakadni az utasszállító hajtóműve

Videó: 10 kilométer magasan kezdett szétszakadni az utasszállító hajtóműve

Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy meghibásodott hajtómű miatt Kanada Új-Fundland tartományában, az Air France francia légitársaság egyik, Párizsból Los Angelesbe tartó A-380-as óriásgépének szombaton.

A gépen 520-an utaztak, 496 utas és 24 főnyi személyzet. A légitársaság tájékoztatása szerin épségben landolt a gép a Goose Bay repülőterén, és senki sem sérült meg– írta az Index.

Az utasok egy hatalmas csattanásra lettek figyelmesek. Az általuk készített képeken jól látszik, mekkora rész szakad le a hajtóműből:

Fotó: Air France

Ezen a videón a hajtómű egyik darabkája lifeg éppen a semmi fölött:

Az egyik utas, Pamela Adams egy telefoninterjúban azt mondta, hogy hatalmas csattanást hallottak. „Úgy tűnt, mintha 35 000 láb magasságban (10 668 méter) egy dzsippel ütközött volna a repülőgép” – mesélte.

Azt is hozzátette, hogy megkapaszkodtak, mindenki leült a helyére, a pilóta pedig egyenesbe hozta a gépet. Később bemondták a hangosbemondóban, hogy az egyik hajtómű felmondta a szolgálatot, így Kanadában fognak kényszerleszállást végrehajtani.

A megmaradt három hajtóművel a repülő még másfél órát repült, míg el nem érték Kanadát, majd sikeresen landoltak.