November 25-én és 26-án rendezik meg idén Budapesten, a Lurdy Házban a Társasjátékok Ünnepe kétnapos rendezvényt, amelyen több mint 2000 gyerek, családi, felnőtt, logikai, fejlesztő, parti, stratégiai és társasjátékkal ismerkedhet meg a közönség.
A program lehetőséget ad arra, hogy a látogatók minél több társasjátékot próbáljanak ki, és ízelítőt kapjanak a játékok változatos világából – írják a szervezők.
A rendezvényen 350 asztalon 60 játékmester mutatja be a több mint 2000 társasjátékot hat teremben, ahol nemcsak megnézni lehet őket, hanem ki is lehet próbálni mindegyiket.
A hétvégén különféle társasjátékos versenyekkel is készülnek a szervezők, valamint verseny is lesz. Újdonság, hogy idén egy gyerekteremmel is készülnek a szervezők, ahova a 3-7 éves korúakat várják a kiefejezetten a korosztály számára készült társasjátékokkal.
A rendezvényen több klub és az egyre népszerűbb társasjátékos kávézók is bemutatkoznak, a játékfejlesztők pedig egy külön teremben tesztelhetik és az érdeklődők javaslatai alapján tökéletesíthetik a maguk fejleszetette játékokat.
A programot évről évre egyre többen látogatják, tavaly már 2500 érdeklődőt vonzott a hétvége.