A 941-es busz (fotó: Wikipedia.org)

Így kavar be a budapesti menetrendnek az óraátállítás

A tömegközlekedést is érinti a vasárnap hajnali óraátállítás, a MÁV és a BKK is a változásra figyelmeztet.

Amint arról hírt adtunk, a hétvégén vasárnap hajnalban állunk át a téli időszámításra, emiatt az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell átállítani.

Az óraátállítás némileg érinti a tömegközlekedési járatok menetrendjét is – írta az MTI.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az óránként, vagy annál gyakrabban induló éjszakai járatoknak az indulási időpontját hajnali 2 és 3 óra között megduplázzák, tehát azok a téli és a nyári időszámítás szerint is közlekednek.

Rövidített útvonalon közlekedik a 918-as járat, csak a téli időszámítás szerint közlekedik a 940-es, a 992-es, a 996 és 996A járat és csak a nyári időszámítás szerint közlekedik a 909-es, a 931-es, a 941-es, a 973-as, valamint a 998-as járat.

Változás a vasúton is

A MÁV tájékoztatása szerint az éjjel kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak.

Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. A Lőkösházáról Budapesten át Bécsig közlekedő Dacia nemzetközi gyorsvonat Lőkösháza és Békéscsaba között a nyári időszámítás szerint halad, viszont Békéscsabáról már a téli időszámítás szerinti 2.20-kor indul el. A másik Dacia gyorsvonat Lőkösházáig nyári időszámítás szerint közlekedik, majd Lőkösházáról már a téli időszámítás szerint, 2.25-kor megy tovább.

A belföldi járatok közül, a Debrecenből 2.36-kor a Nyugati pályaudvarra, a Szolnokról 2.58-kor a Keletibe, a Lajosmizséről 2.45-kor a Nyugatiba, a Kiskunhalasról 2.35-kor Kőbánya-Kispestre, továbbá a Debrecenből 2.20-kor Nagykerekire induló vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerinti indulási időpontok alapján halad.

A repülőket nem érdekli az óraátállítás

A budapesti repülőjáratoknál nem lesz változás, mivel az óraátállítás idejében éjszakai repülési tilalom van érvényben, azonban a légitársaságok a téli időszámítással térnek át a téli menetrendre.

A 941-es busz (fotó: Wikipedia.org)