Mucsi Zoltán örökbefogadott egy kislányt

Mucsi Zoltán örökbefogadott egy kislányt

Féltve őrzött titkot árult el magáról Mucsi Zoltán: kiderült, hogy a színész három fia mellett egy örökbefogadott kislányt is nevel.

Minderről Mucsi M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című kötetében beszélt – írta a Blikk.

A színész elárulta, néhány éve egy hozzájuk közel álló kislánynak szüksége van a család segítségére. Ekkor döntött úgy Mucsi Zoltán és felesége, hogy nem engedik nevelőotthonba a gyereket, így magukhoz fogadták.

„Ő a legkisebb, most tizenkét éves. […] Arra gondoltunk a kedvesemmel, ha ez a gyermek intézetbe kerül, attól kezdve mi hogyan mehetnénk fel a színpadra adott esetben morális kérdéseket feszegetni. […] Nagyon jó, hogy ő van nekünk. […] Szóval megérkezett közénk egy kislány, és olyan fénysugarat hozott az életünkbe, amilyet eddig még nem láttam”

– idézte a színészt a cikk.

Mucsi Zoltán elmondta a kislány, Veronika most 12 éves, és ugyanúgy szereti, mint vér szerinti fiait.