Fotó: budapestinfo.hu

Megnyílt Budapesten Európa egyik legszebb karácsonyi vására

Megnyílt a budapesti Adventi– és Karácsonyi Vásár pénteken Budapesten, a Vörösmarty téren, melyet november 10-től december 31-ig látogathatsz.

Az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó eseményen gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorokkal várják a látogatókat november 10. és december 31. között.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál– és Turisztikai Központ ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy

hónapok óta készülnek a karácsonyi vásárra, amelyre mintegy 800 ezer vendéget várnak külföldről és belföldről. Ismertetése szerint az Európa tíz legszebb vására között számon tartott, több hétig tartó esemény kézművesek között is népszerű, idén csaknem dupla annyian jelentkeztek a vásárra, mint az előző években.

Szabó Kata, a Magyar Kézműves Szövetség elnöke elmondta, hogy az 1998 óta minden évben megrendezett karácsony vásáron idén 120 kézműves kínálja magas minőségű portékáit, melyeket hagyományosan egy független szakmai zsűri választott ki. A vásározók között több mint 20 szakma képviselteti magát, a családi vállalkozások, kis manufaktúrák hagyományos kézműves tárgyai mellett pedig újragondolt tárgyakkal is találkozhat a közönség.

A Kézműves Szövetség tagjai több mint ötven ajándékot kínálnak karitatív célra, amelyekre licitálni lehet majd. Az adventi időszakban angyali kórus és gyertyagyújtás várja a látogatókat vasárnaponként, a vásár kézművesei által készített óriás, több mint 3 méter átmérőjű adventi koszorúnál.

A rendezvény kulináris élményekben is bővelkedik, a vásár „hüttéjében” gasztrobemutatókkal, kóstolókkal várják a látogatókat – ismertette Czinege Tamás, a vendéglátóhely házigazdája.

A Vörösmarty téri látványkonyhában hétről-hétre keddenként elkészülő, a karácsonyi ünnepkör hagyományait őrző ételkülönlegességeket a tér vendéglátóegységeiben is árusítják majd. Lesz liba-, töltött káposzta, vad– és halétel hét, nem maradnak el a böjti étkek sem és bemutatják a hanuka ízeit is. Ezenkívül az árusoknál a hagyományos kürtöskalács, lepény és sült gesztenye mellett a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes, és mézeskalács is kapható. A karácsonyi forgatagban Magyarország borrégiói is bemutatkoznak.

A kulináris élmények mellett a látogatókat mintegy 160 program várja a Vörösmarty téren. A színpadon népzenei, jazz-, crossover, alternatív, blues-, soulkoncerteket láthat a közönség hétköznaponként és hétvégén egyaránt.

A gyerekeket hétvégenként bábszínházi és zenés-táncos előadásokkal szórakoztatják, valamint december elején péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is kézműves játszóházban sajátíthatják el a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit a fűtött faházban. Számos egyéb programmal is megidézik advent szellemét az ünnepélyes gyertyagyújtáson kívül, nyitott műhely keretében avatják be egy-egy mesterség kulisszatitkaiba a látogatókat.

Fotó: budapestinfo.hu