Fotó: Facebook/Love What Matters

Ezrek ámulnak világszerte ezen a lánykérős fotón

Egy aprócska részletnek köszönhetően hihetetlenül népszerű lett Ryan Moon és Haley Smith romantikus pillanata, az erről készült fotót néhány nap alatt hatezren osztottak meg a Facebookon.

A képet a Love What Matters tette közzé a közösségi oldalon. A poszt szerint Ryan és Haley mindketten hivatalnokként dolgoztak az iowai képviselőházban. Három és fél éve találkoztak először, Ryan már az első pillanattól vonzódott a lányhoz.

Hamarosan jó barátok lettek, később barátként Washingtonba költöztek, onnan pedig egy idő után visszatértek az iowai Des Moines-ba, immáron párként.

Ryan először Haley szüleinek áldását kérte a házasságra, majd pedig a közös munkahely előtt térdre ereszkedett, és megkérte kedvese kezét. Erről a lány nevelőanyja készített fotót, mely nem is lehetett volna romantikusabb: a pár árnyékában ugyanis egy tökéletes szívecske rajzolódott ki:

Fotó: Facebook/Love What Matters

Fotó: Facebook/Love What Matters

A kép felkerült a Facebookra, ahol hihetetlen sebességgel kezdett terjedni az aprócska részlet miatt. A képet pár nap alatt hatezren osztották meg, rengetegen kommenteltek hozzá, mindenki teljesen odáig van tőle.

Fotó: Facebook/Love What Matters