Letöltendő fogházat kaptak Fülöp kutya embertelen kínzói

Letöltendő fogházat kaptak Fülöp kutya embertelen kínzói

Négy hónap letöltendő fogházra ítélte szerdán a Nyíregyházi Járásbíróság azt a két embert, akik embertelen körülmények közt tartották Fülöp kutyájukat , akiért egy ország szorított, de végül nem tudták megmenteni az orvosok.

Fülöp szomorú története még áprilisban járta be a magyar sajtót, ekkor derült ki, hogy micsoda szörnyű kínoknak vetették alá szegény ebet a tartói.

Az ebért egy ország szorított, de nem tudták megmenteni, és a nyár elején elpusztult.

Az ügyben eljárás indult, a bíróság most november 29-én hozott ítéletet – számolt be róla a Magyar Nemzet.

A cikk felidézte, hogy a vádlottak, B. Attila és M. Ágnes szoros zsinórt kötöttek a kutya nyakára, amely átvágta a nyakát, és amely miatt a felismerhetetlenségig torzult az állat feje. A kutya annak ellenére elpusztult, hogy az állatvédők – akik áprilisban találtak rá – 772 ezer forintot költöttek a kezelésére.

A páros a Nemzet szerint tagadta az állatkínzást, szerintük a kutya többször is megszökött, ezért kellett megkötni, de a tartás megfelelő volt. A bíróság azonban a tanúvallomások és a szakértői vélemények alapján szerencsére nem így látta a helyzetet. Az indoklás szerint a férfi és a nő pontosan tisztában volt azzal, hogy az eb el fog pusztulni, de ez hidegen hagyta őket.

A tanúként meghallgatott állatorvos azt mondta, soha nem találkozott még ilyen rossz állapotban lévő kutyával.

A bíró a büntetéssel kapcsolatban elmondta, felmerült, hogy lehet-e egy büntetlen előéletű emberre rögtön letöltendő büntetést kiszabni.

„Lehet, sőt kell is” – mondta, hozzátéve, példát kell statuálni az ilyen ügyekben. A végeredmény négy hónap fogház lett mindkét vádlottnak.

Enyhítő körülményként figyelembe vették a büntetlen előéletet, ezért kaptak négy hónapot és fogház fokozatot – írta a cikk.