Havazás Kékestetőn (MTI Fotó: Komka Péter)

10 centi hó eshet hétfő hajnalig – itt a térkép, hol mire készülj

Nedvesebb levegő fut be vasárnap a térségünkbe, melynek hatására főként az ország keleti, délkeleti felén havas esőre, hóra kell számítani.

Amint azt az Időkép legfrissebb előrejelzésében olvastuk, vasárnap egy sekély ciklon vonul el hazánktól keletre, felhőzetéből elsősorban a Dunától keletre várható sokfelé havas eső, havazás, a legtöbb csapadék keleten, északkeleten hullhat.

A szakemberek szerint a hőmérséklet a csapadékos tájakon 0, +1 fok körül ingadozhat, így a lehulló hó vizes, tapadó hó lesz, Szabolcsban hétfő hajnalig akár 7-10 centis hóréteg is összegyűlhet, de a Tiszántúl nagy része és a Duna-Tisza köze keleti tájai is fehérbe burkolózhatnak.

Az előrejelzés szerint csapadékzóna hétfő hajnalban északkelet felé távozik, országszerte fagyos lesz a reggel. Napközben északnyugat felől újra felhők érkeznek, több helyen kialakulhat kisebb havazás, hózápor, a Dunántúlon havas eső, eső is és feltámad a nyugatira forduló szél. Délután 0, +6 fokot mérhetünk, keleten lesz hidegebb, nyugaton enyhébb az idő.

A portál készített egy térképet is, hogy hol mennyi hóra készülj hétfő hajnalig:

Fotó: Időkép

És hogy mikor tart egy szusszanásnyi szünetet a tél? Nézd meg, mi várható a folytatásban:

Havazás Kékestetőn (MTI Fotó: Komka Péter)