Fotó: police.hu

Zoltán bemutatta az új év eddigi leghülyébb bűntényét

Még csak a második napot tapossuk 2018-ból, de Debrecenben már olyan bűnügy miatt kellett intézkedni, ami biztosan bekerül az év végi válogatásokba.

Amint azt a Cívishír a rendőrség tájékoztatása nyomán írta, január 1-jén 10 óra 40 perc körül bejelentés érkezett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, amely szerint Debrecenben, az Ótemető utcában és a Derék utcában lévő egyik társasház bejárati ajtajának ablakát is berúgták.

A járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést követően az Ótemető utcában elfogták a feltételezett elkövetőt, aki elmondta:

azért rúgta be a lépcsőházak üvegét, mert azt remélte, hogy a rendőrök így majd hazaviszik.

Hát, nem vitték haza. A közlemény szerint a 20 éves püspökladányi férfit előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. K. Zoltán a bűncselekmény elkövetését elismerte, ellene – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

Fotó: police.hu