Virágzik a hóvirág Győrben (MTI Fotó: Krizsán Csaba)

12 fokkal robban be a januári tavasz

Tavaszias fordulatot vesz a január, a hétv második felében szárazabb, enyhébb napok jönnek, nem lesz ritka a 10-12 fok sem.

A hét második felében szárazabb, enyhébb időre készülhetünk – írja az Időkép. Szerdán még többfelé, de elsősorban északon, északkeleten zártabb lehet a felhőtakaró, az Északi-középhegység térségében pedig tartósabban párás tájakkal is találkozhatunk, miközben helyenként még gyenge hószállingózás is előfordulhat, de csütörtöktől már sehol sem valószínű említésre méltó csapadék a hét további részében.

Csütörtöktől az északi tájakon is szakadozottabb lehet a felhőzet, így errefelé is számíthatunk majd hosszabb-rövidebb napos időszakokra. A hajnali órákban ugyanakkor foltokban pára, köd kialakulhat, szerdán és vasárnap reggel pedig nagyobb területen is okozhat korlátozott látási viszonyokat a pára– és ködképződés.

A prognózis szerint szeles napokra kell számítanod. Szerdán még csak nyugaton, északnyugaton számíthatunk élénk délies széllökésekre, csütörtökön viszont már a Dunántúlon többfelé feltámad a déli-délkeleti szél. Pénteken az Északi-középhegység térségét leszámítva sokfelé lesz élénk a délies szél, a Dunántúlon nagy területen erős lökések is előfordulhatnak. A hétvégére változik a szél iránya, ezzel együtt veszít erejéből is, gyenge, mérsékelt marad a légmozgás.

Az Időkép szerint a délies áramlásnak köszönhetően enyhül az idő. Bár szerda és csütörtök reggelre még a havasabb, kevésbé felhős északi, északkeleti tájakon -10 fok köré csökkenhet a hőmérséklet, várhatóan péntek hajnaltól ezeken a tájakon sem kell már kemény, -5 fok alatti fagyra számítani. Ugyanakkor pénteken a szelesebb dunántúli tájakon meglehetősen enyhe lesz a reggel, a legalacsonyabb hőmérséklet többfelé is +5 fok felett alakulhat.

A délutáni órákban szerdán és csütörtökön északon, északkeleten csak fagypont körül alakul majd a hőmérséklet csúcsértéke, viszont délnyugat felé haladva egyre enyhébb időben lesz részünk, szerdán délutánra délnyugaton 5-7, csütörtökön pedig már 8-10 fok köré melegedhet a levegő. Mint írták, pénteken a Dunántúlon még enyhébb lehet az idő, sokfelé 10-12 fok körüli értékeket mutathatnak majd a hőmérők, északon viszont továbbra is 5 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

A szakemberek szerint az évszakhoz képest enyhe idő a hétvégén is kitart az ország legnagyobb részén, szombaton délnyugaton ismét mérhetünk 10-12 fokot, de vasárnap is többfelé 8-10 fok körül alakulhatnak a maximumok.

Virágzik a hóvirág Győrben (MTI Fotó: Krizsán Csaba)