Egy hét alatt megduplázódott az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma; január 22-28. között már 31 350 ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, ami 85,9 százalékkal több beteget jelent az előző héthez képest.
A Emberi Erőforrások Minisztériumának kórházhigiénés és járványügyi felügyeleti főosztálya szerint a legtöbb beteg a fővárosban, Fejér és Pest megyében van.
Az elmúlt héthez viszonyítva az orvosnál megjelent betegek között nőtt a gyermekek aránya, (34,2 százalék), Bács-Kiskun megyében a betegek több mint fele 15 éven aluli volt. A betegek 31,6 százaléka a 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 25,3 százaléka, 8,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
Szintén emelkedett az influenza miatt kórházba kerültek száma is, az elmúlt héten huszonhét új beteg részesült intenzív ellátásban az előző heti huszonkettőhöz képest.
Az Országos Közegészségügyi Intézethez beküldött minták vizsgálata során 34 influenza B, valamint 2 influenza A vírust azonosítottak.