Nyitott ajtóval robogott az utasokkal teli szombathelyi busz – videó

Nyitott ajtóval robogott az utasokkal teli szombathelyi busz – videó

Sem az első, sem pedig a hátsó ajtaja nem működött hétfő reggel az egyik szombathelyi helyi járatú autóbusznak, ráadásul a leszállást is igen rendhagyó módon kellett jelezni.

A busz ajtajaival a Nyugat.hu szerint az alábbi probléma volt:

az elsőt nem lehetett kinyitni, a hátsót pedig becsukni.

Ezt a videót az egyik utas készítette a nyitott ajtóról:

A sofőr megoldásként azt találta ki, hogy a hátsó nyitva marad, a busz így közlekedett, amelyik utas pedig le akart szállni, annak kiabálnia kellett, hogy ugyan, álljon már meg a következő megállónál.

A lap megkereste a buszjáratot üzemeltető ÉNYKK-t a témában, de egyelőre még nem érkezett válasz a cégtől.