Fotó: Google Maps

Nekikoccant egy Mercinek a Kerepesi úton, ami ezután történt, az minden autós rémálma

Megdöbbentő történetről számolt be a Budapesti Autósok Közössége a minap, melyet egy autós osztott meg velük, aki egy rendkívül gyanús koccanás vétkese volt a Kerepesi úton. Előre szólunk, ha ilyet tapasztalsz, azonnal hívj rendőrt.

A levelet, melyet április 17-én közölt a portál, változtatás nélkül közöljük:

„Tegnapi nap fordult elő velem, hogy egy ezüst metál, Mercedes S-osztály miután pirosról zöldre váltott lámpa – kihasználva, hogy ilyenkor az autók viszonylag közel vannak egymáshoz – hirtelen megállt, hátha valaki beléjük szalad. Nyilván az alacsony sebesség miatt gyakorlatilag semmi kár nem keletkezik, vagy csak nagyon minimális az ő autójukban.

Azt állítják, hogy az autót bérlik, nem az övéké, majd hirtelen egy telefon hívásra megjelenik a tulajdonos is a helyszínen (kb. 5 percen belül). Sokan vannak és ahányan vannak, annyi felé beszélnek, igyekeznek komoly zavart kelteni. Csak pénzt akartak elfogadni!

Mondtam nekik, hogy vagy adok betétlapot, vagy menjünk el a szervizembe, ott kijavítják az állítólagos kárukat, amit én a szervizemmel rendezek, vagy adok betétlapot és ennyi. A betétlapról hallani se akartak, azt hadoválták, hogy az nekem milyen rossz lesz ha felmegy a biztosításom díja. Másrészt én hiába fújatom le a lökhárítót, el fog ütni a színe, nem lesz gyári, és ilyesmi szövegek.

Nagy nehezen sikerült rábeszélnem őket, hogy menjünk el a szervizembe ahol a barátom megnézte az autót. Azt mondta max. 100 ezer Ft és megcsinálja úgy, hogy az Isten sem mondja meg, hogy javítva volt. Én mondtam neki, hogy egyeztessen velük, csinálja meg, megyek és fizetek.

Ez mindjárt megint nem tetszett nekik. Mondták: mit gondolunk, amíg a barátom csinálja az autót, addig ők mivel fognak járni, béreljek nekik autót. Na ekkor már kezdett a tököm teleszaladni velük. Oké, hogy nekik mentem kb. 2 km/h-val, lett egy-két karc a lökhárítóján, ami egyébként nagyon távol állt eleve a makulátlantól, de azért álljon meg a menet…

Végül a testi épségem többszőri veszélybe helyezése után kaptak 100 ezer forintot, de ez sem volt elég, a társaság női tagja még 5 ezer forintot követelt, mert nem tud a gyereknek kaját venni.

Kérek mindenkit ha ezt az autót látja maga előtt, nagyon figyeljen (‘N’-nes rendszám). Én gyanítom, hogy ezek pénzszerzés céljából okozzák ezeket a koccanásokat, mivel készpénzen kívül semmi egyéb megoldásba nem mennek bele.

Vicc az egészben: az eset a Kerepesi út befelé vezető oldalán történt, a középső sávban, a Készenléti Rendőrség előtt. Megállt két rendőr is, de végül továbbmentek. Mivel én voltam hátul, úgyis engem hoztak volna ki hibásnak. A káron felül bírságot nem akartam fizetni, ami a rendőrök állítása szerint 50 ezer Forint lett volna.

Mit tehetsz ilyen helyzetben?

Ezt már a Vezess.hu írta a fenti sztori kapcsán. Az autós szakportál megjegyzi, mindenképp rendőrt kell hívni, ha gyanús a szitu, ne foglalkozz azzal, hogy 50 ezer forintba kerül, mert sokkal jobban megjárhatod. Ha ugyanis át akarnak verni, tuti, hogy nem fogják megvárni, míg kiérnek a rendőrök.

Ha nincs a kocsiban fedélzeti kamera, akkor sürgősen szerezz be egyet, vagy akár egyből kettőt, hogy előre és hátra is figyeljenek.

Nézz körül, hogy van-e térfigyelő kamera a környéken. Ha van, akkor hangoztasd, hogy az is látta az esetet, és a rendőrség vissza tudja nézni.

Fotó: Google Maps