Tim Bergling, alias Avicii (fotó: Wikipedia.org)

Meghalt Avicii, a világ egyik legismertebb DJ-je

28 éves korában péntek délután elhunyt Tim Bergling, aki Avicii néven a világ egyik leghíresebb DJ-je volt.

A stockholmi születésű zenészt április 20-án holtan találták Omán fővárosában, Maszkatban – idézte a Variety Bergling menedzserét, aki nem árult el többet a halál körülményeiről.

Bergling 2016 óta nem lépett fel betegsége miatt. 2014-ben eltávolították a vakbelét és az epehólyagját, emellett évek óta akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, mely a cikk szerint túlzott alkoholfogyasztással hozható összefüggésbe.

Berglinget a DJ Mag zenei folyóirat DJ-ranglistáján 2012-ben és 2013-ban is a 3. helyre sorolták. Első stúdióalbuma 2013-ban jelent meg True címmel, 2015-ben kiadta második nagylemezét is, amely a Stories címet viseli. Kétszer jelölték Grammy-díjra.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt