Felhőszakadás Budapesten (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Jégeső, zivatarok robbantják szét a 29 fokos áprilist

A szombati szuper idő vasárnap is kitart még, egy-egy zivatar viszont már előfordulhat az ország egyes pontjain. Hétfő délután viszont nagy számban pattannak ki zivatarok, majd egymás után két hidegfront is betoppan, elrontva a tavaszi nyarat.

Az Időkép szerint a napos, nyáriasan meleg idő vasárnap is folytatódik, délután 23 és 29 fok közötti értékeket mérhetünk. Délután északon és az Alpokalján lehet több gomolyfelhő az égen, de csak néhol fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar.

Viharos váltás

Hétfőn 24-29 fok várható, délután viszont megszaporodnak a felhők, és nyugat, északnyugat felől több helyen – nagyobb számban előreláthatólag északon – kell számítani záporok, zivatarok kialakulására. Egy-egy zivatart jégeső, viharos kifutószél is kísérhet.

Keddre virradóra záporokkal, zivatarokkal, feltámadó északnyugati széllel hidegfront érkezik – áll a prognózisban. Napközben északnyugat felől csökken a felhőzet, de keleten, északkeleten és a délnyugati határ mentén továbbra is kialakulhat egy-egy zápor, keleten, északkeleten akár zivatar is. Enyhe lesz a hajnal, a csúcshőmérséklet viszont pár fokkal visszaesik, délután 20-25 fokra van kilátás.

Szerda hajnalra országszerte kiderül az ég, majd napközben sok lesz a napsütés, egy-egy futó zápor legfeljebb északon-északnyugaton alakulhat ki kis eséllyel. Élénk, erős délnyugati széllel ismét melegebb levegő áramlik térségünkbe, így újra erősödik a nappali felmelegedés, 23 és 28 fok között alakul a csúcshőmérséklet.

Csütörtökön újabb hidegfront várható, mely ismét csökkenti pár fokkal a hőmérsékletet.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt