Nem eszel többé jégkrémet, ha meglátod, mit talált ez a nő az övében – sokkoló videó

Nem eszel többé jégkrémet, ha meglátod, mit talált ez a nő az övében – sokkoló videó

Véglegesen szakítanánk a jégkrémfogyasztással, ha úgy jártunk volna, mint az a kínai nő, aki a napokban vett magának egy hűsítő édességet, de amit talált benne, az maga volt a megtestesült élelmezés-egészségyi horror.

A nő a 24.hu szerint kedden vette az édességet. Pár harapás után vette észre, hogy valami fura van a jégkrémben. Valami állatszerű.

Először azt hitte, hogy egy hernyó fagyott bele. Sajnos nem volt igaza, ennél sokkalta hátborzongatóbb dolgot talált:

egy patkányt:

A nő a szörnyű felfedezést követően visszament a boltba, ahol vette a jégkrémet. Ott először több jégkrémmel, majd kétezer jüannal, azaz mintegy 80 ezer forinttal próbálták kártalanítani. A nő ötvenezer jüant – mintegy kétmillió forintot – szeretett volna az elszenvedett borzalomért, ezért nem fogadta el az üzlet által felajánlott pénzt.

Hamar kiderült: jobban tette volna, ha rábólint: a hatóságok azt mondták neki: ilyen esetben csak ezer jüan – 40 ezer forint – jár neki maximálisan.