Fotó: Facebook / Állatbarát Alapítvány

Megdöbbentő állatkínzás a Tiszánál: „Milyen emberek élnek köztünk?”

„Ezt már ép ésszel nem lehet felfogni…” – kezdődik a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány néhány órája kitett Facebook-posztja, és valóban nehéz magyarázatot találni a legújabb állatkínzási módszerre. Nem mintha a korábbiakra lehetne.

Az alapítvány beszámolója „szokásosan” kezdődik: a rendőrség riasztotta őket, ezúttal a Tisza-partra. Egy horgász a kisfiával pecázni indult, ám a folyóban egy fuldokló kutyát vettek észre, aki kétségbeesetten próbált kijutni a partra, de a víz sodrásával nem tudott szembeszállni. Kihúzták a rettegő, végletekig kimerült kutyust a vízből, de a java még csak ekkor jött, amitől minden, marék kavicstól érzékenyebb lelkületű ember csak mered maga elé:

a kutya hátsó lábai egy bálamadzaggal voltak összekötözve, és a nyakát is szoros madzag fojtotta, egészen az állat húsába vágva.

Fotó: Facebook / Állatbarát Alapítvány

Nem elég tehát, hogy valaki úgy gondolta, simán csak elengedni, netán menhelyre vinni snassz lenne a megunt állatát, és ezért inkább beledobta a vízbe: még meg is kötözte a két hátsó lábát. Az elsőket nem, azzal majd kapálózhat egy kicsit, hogy lassabban „dögöljön meg”, gondolhatta, vagy ki tudja, mit gondol az ilyen.

Ha valaki érti ezt, könyörgünk segítsen felfogni… miért nem engedte el csak úgy, miért nem adta le egy menhelyen, miért kellett ennek a szerencsétlennek ezt átélnie?! Milyen emberek élnek köztünk? Hány hosszú évnek, évtizednek kell eltelni, hogy valami változzon?

– kérdezik az állatmentők, és köszönik a horgásznak, hogy megmentette Tisza életét – ez lett a kutyus neve –, akinek a gyógykezelése már meg is kezdődött.

Az alapítvány teljes bejegyzése itt olvasható (durva fotók).

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1785299878160042&id=174090352614344

Fotó: Facebook / Állatbarát Alapítvány