Új pláza épül Budapesten – ekkortól vásárolhatsz itt

Új pláza épül Budapesten – ekkortól vásárolhatsz itt

Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél. A pláza 52 ezer négyzetméter területű lesz, melybe 170 üzlet fér majd.

A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón. Hozzátette: a bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja.

A tervezett helyszín környéke:

A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont megépítését már a gazdasági válság előtt is tervezte az ECE, de családi vállalkozásként a társaság óvatos az új fejlesztésekkel. Most látják idejét a befektetésnek, mert Magyarországon javulnak a gazdasági mutatók, nő a GDP, a fogyasztás és csökken munkanélküliség – fejtette ki az ügyvezető.

Az üzletközpont még 2013-ban felmentést kapott a plázastop alól, más engedélyekkel együtt ezt is frissíteni kell. A tervek szerint az idei engedélyeztetések után 2019-ben megkezdődhet az építkezés, amit 2021-ben fejeznek be.

A bevásárlóközpontban három szinten kapnak majd helyet az üzletek, éttermek, kialakítanak 1800 parkolóhelyet, lesz 4D technológiával működő mozi és tetőkert is – ismertette Christoph Augustin.

Az ügyvezető kiemelte: az új üzletközpont optimális közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, jól megközelíthető lesz kocsival, busszal és HÉV-vel is, valamint fontos szempont volt az is, hogy a vonzáskörzetben nincs sok versenytárs, a vásárlóerő pedig kedvező.

Bús Balázs, a III. kerület polgármestere elmondta: régóta tervezik a terület fejlesztését, a Szentendrei úti rozsdaövezet megújítását. A bevásárlóközpont felépítése mintegy ezer új munkahelyet hoz létre, rehabilitálja a kerületnek ezt az értékes részét, és javítja a térség infrastruktúráját.

Az ECE tájékoztatása szerint az anyavállalatot 1965-ben alapította Werner Otto, a csomagküldés úttörője. Mintegy 200 bevásárlóközpontot üzemeltetnek 12 országban – írta az MTI.

A magyarországi leányvállalat 1996-os megalapítása óta az ECE partnereivel közösen több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. A társaság jelenleg öt bevásárlóközpontot üzemeltet Magyarországon, Budapesten, Pécsen, Győrben és Szegeden az Árkádokat, valamint Debrecenben a Fórumot.