Egy autó a vihar után vízzel borított Maglódi úton 2017. augusztus 6-án. MTI Fotó: Lakatos Péter

Ronda zivatarok csaphatnak le szombaton – térképen a rizikós megyék

Az elmúlt napokhoz hasonlóan a szombat sem lesz viharmentes, az Országos Meteorológiai Szolgálat már most a fél országra figyelmeztetést adott ki.

A prognózis szerint szombaton a sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, a Dunántúlon és a középső tájakon több helyen valószínű zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, a Tiszántúlon azonban nem valószínű csapadék.

Az északkeleti szél napközben főként keleten megélénkül. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben hűvösebb, a Balaton térségében melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható.

A figyelmeztető előrejelzés szerint zivatarok, felhőszakadás kialakulására leginkább a Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza közén számíthatsz. A sárgával jelölt megyékben rövid idő alatt kis területen 25-30 mm körüli csapadék is hullhat, de kisebb eséllyel kis méretű jég és viharos (60-70 km/h) szél is előfordulhat a zivatarok környezetében.

Fotó: met.hu

A vasárnap egyelőre kevésbé látszik zivatarosnak, hétfőn viszont befut egy hidegfront, ami nem gyenge lehűlést ígér. Erre készülj:

Egy autó a vihar után vízzel borított Maglódi úton 2017. augusztus 6-án. MTI Fotó: Lakatos Péter