Várkonyi András (fotó: baratok.hu)

Először nyilatkozott lánya halála után Várkonyi András

Először nyilatkozott Várkonyi András azt követően, hogy a napokban 39 éves korában elhunyt a lánya, Várkonyi Andrea.

Várkonyi Andrást sokan leginkább a Barátok közt Vili bácsijaként ismerik. A néhány napja elhunyt lányát gyászoló színész a hétvégén mondott pár szót a Borsnak, mikor a Szenior-mozgásprogram 10 000 órás vállalásán vett részt, mely egy belvárosi sétával vette kezdetét a Fővám téren.

„Mint tudják, vannak magánéleti problémáim. Próbálom őket kezelni, ha túltenni nem is tudom magam rajtuk. Igyekszem a munkámra koncentrálni, ez most nemcsak elfoglaltság, hanem lelki terápia is ezekben a nehéz időkben. Nagyon sokat segít nekem, ahogy a közönség szeretete és a sport is”

– nyilatkozta Várkonyi.

„Igyekszem nem mindent a lelkemre venni, dacára annak, hogy szörnyű dolog történt velem mostanában, de rendkívül sokat rontana az állapotomon”

– fűzte hozzá, elmondva azt is, többet dolgozik, mint eddig bármikor. A szappanopera mellett színházban is játszik, szinkronizál is.

„Nem tudom, milyen a nyugdíjasélet, belőlem hiányzik az elfekvős, henyélős életérzés, pedig amikor a kisunokámmal focizom, bizony érzem, hogy nem vagyok már annyira aktív, mint ifjabb koromban.”

– zárta szavait.

Várkonyi András (fotó: baratok.hu)