Zara még 2017 elején (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

Szörnyű részletek derültek ki a kecskeméti szurikáta pusztulásáról

Kiderült, pontosan mibe pusztult bele Zara, a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátája, akit hétfőn földhöz csapott egy kiránduló iskolás.

Mint ismert, május 14-én egy diák osztálykirándulás során látogatott el a vadaskertbe, ahol piszkálni kezdte Zarát, az utódokat váró szurikátát.

A vemhes állatnak ilyenkor megváltozik a magatartása, ezért táblák figyelmeztették a látogatókat, ne nyúljanak be hozzá. A diák mégis megtette, Zara pedig beleharapott a kezébe, minek következtében a fiú reflexből földhöz vágta az állatot, amibe az belepusztult.

A Bors most azt írja, hogy a boncolás kiderítette: Zara két utódot várt, az anyaállat halálát pedig aortarepedés okozta.

Szegény szurikáta az orrán és a száján is vérzett, Tokovics Tamás, a vadaskert igazgatója szívmasszázzsal és légbefújással próbálta meg újraéleszteni, de hiába.

„Az általános iskolai osztályt kísérő tanárok és szülők elnézést kértek, de leírhatatlanul elkeserít, hogy a fiú nem is simogatni akarta a harapás előtt, hanem bottal piszkálta”

– nyilatkozta a lapnak Tokovics Tamás.

A cikk szerint a diákot az eset előtt szóban is figyelmeztették, hogy ne piszkálja a szurikátát, de a jelek szerint az sem hatotta meg.

Zara még 2017 elején (MTI Fotó: Ujvári Sándor)