Zivatar Budapesten (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Riasztás: jön a felhőszakadás, itt csap le mindjárt

Ebéd után elkezdett befutni a morcosabb idő, kora délután több megyére is riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat amiatt, hogy rövidesen az égzengés és a zuhogó eső lesz az úr.

Már tegnap megírtuk, hogy a kedd zivataros, felhőszakadásos lehet, emiatt pedig nem volt olyan megye, melyre ne adtak volna ki egésznapos figyelmeztetést a meteorológusok.

Kedd délután fél háromkor már riasztást is elrendelt az Országos Meteorológiai Szolgálat több járásra, ami azt jelenti, hogy a sárgával jelölt területeken órákon belül leszakadhat az ég:

Fotó: met.hu

A figyelmeztetés szerint május 22-én szórványosan alakulhatnak ki zivatarok, amelyekre elsősorban a középső országrészben, a Dunántúlon és az Északi-középhegység tágabb környezetében számíthatunk. Környezetükben főként felhőszakadás (kis területen > 30-35 mm csapadék), viharos széllökés (> 60 km/h), kisebb eséllyel egy-egy helyen nagyobb szemű (1-2 cm körüli átmérővel) jég fordulhat elő.

Éjszaka középső országrészben fordulhat elő zivatar. Szerdán szórványosan, nagyobb számban az ország délnyugati felében valószínűbb zivatarok kialakulása, felhőszakadás (> 30 mm, a délnyugati országrészben > 40 mm), viharos (60-80 km/h) szél és egy-egy helyen jégeső (1-2 cm körüli átmérő) kíséretében.

Zivatar Budapesten (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)