Havas Henrik (fotó: NL Café)

Felszámolja eddigi életét Havas Henrik

Visszavonult a nyilvánosság elől, és saját bevallása szerint soha többé nem fog a tévében dolgozni Havas Henrik, akit tavaly óta nem látni a képernyőn. A médiaszemélyiség azt is elárulta, min dolgozik most, valamint milyen tervei vannak a továbbiakra.

Havas Henrikkel 2017-ben nem hosszabbított szerződést az ATV, miután Baukó Éva zaklatással vádolta meg. Havas perre vitte a dolgot, mivel úgy látta, a csatorna azt a látszatot keltette a szerződés meg nem hosszabbításával, hogy a lefolytatott belső vizsgálat elmarasztalta őt.

A műsorvezető-újságíró jelenleg a Kanári-szigetek legnagyobbikán, Tenerifén tölti az idejét, ahol lánya, Niki és unokái, Zsófi és Peti él – írta a Blikk. Havas a lapnak elmondta, a gyerekek magántanulók, Zsófival a történelmet vette át.

„Szerintem én már soha többé nem tévézek. Mondjuk úgy, hogy mivel nincs olyan tévécsatorna, ahol szívesen dolgoznék, így nem is hiányzik. Sokszor megállítanak az utcán, hogy mikor térek már vissza, dehát mit lehet erre mondani. Most készül a következő, szám szerint a 28. könyvem, de az első, ami szépirodalom. Egy vidéki lányról szól, aki Budapestre költözik, hogy megvalósítsa az álmait. Egy krimit is tervezek, annak már a címe is megvan. Most nem akarok a szakmámról írni, abszolút a fikció világával foglalkozom”

– árulta el a jövőről a médiaszemélyiség.

Havas elmondta, megválik a Pozsonyi úti irodájától, felújíttatta, majd kiadja. Anyagi gondjai nem lesznek, a Blikknek nyilatkozó ingatlanszakértő szerint errefelé akár 600 ezer forint havi bérleti díjat is el lehet kérni a jobb lakásokért.

„Most kezdtem golfozni, még nem vagyok profi, de jobb leszek, emellett pedig teniszezem, úszom és persze, a családommal vagyok. Szeretek itt lenni, van itt házunk, de csak így, turistaként élvezzük Havasnéval a kintlétet, nem tudnánk ideköltözni.”

– tette hozzá.

Havas Henrik (fotó: NL Café)