Egyetlen mozdulatával a net szíve csücske lett a négyéves bringás kislány – videó

Egyetlen mozdulatával a net szíve csücske lett a négyéves bringás kislány – videó

Kevés népszerűbb gyermek van most a netezők körében a skót Rhoda Jonesnál. A kislány egyszerűen megköszönte egy kamionosnak, hogy jó arc volt, de a videóra vett mozdulat meghódította a Twittert.

A kislány az Index szerint apukájával biciklizett, a gyermek félbiciklije az apukája kerékpárjához volt kötve. A kislányt kamera veszi szemből, melynek felvételén jól látszik, hogy a párost lassan utoléri egy nagy kamion.

A teherautó sofőrje azonban nem azt csinálta, mint amit sokszor Magyarországon, ahol centikre húznak el az autósok és sokszor a buszosok is a biciklisek mellett. Lelassított, kivárt, majd a másik sávba átsorolva ment el az apa-lánya kombináció mellett. A kislány pedig egy univerzális hüvelykujj-mozdulattal kísért köszönömmel reagálta ezt le:

A videót a fater osztotta meg a neten, hogy mutasson egy jó gyakorlatot is, ne mindig csak azt lássák, hogy hogyan ölik, szidják egymást a bringások és az autósok. A felvételt mostanáig 824 ezerszer nézték meg, és közel 32 ezer kedvelést kapott.