Fotó: pvdsz.hu

Gödi vonatgázolás: megrázó részletek derültek ki a 17 éves lány haláláról

Szörnyű tragédia rázta meg szerdán Gödöt és az országot: halálra gázolt egy vonat egy 17 éves lányt, aki a fülében lévő fülhallgató miatt nem hallotta a felé robogó szerelvényt. A lány édesanyja sokkot kapott, egy szemtanút pedig azóta is rémálmok gyötörnek.

Viktória a Felső-gödi vasúti átjárón ment át a piros jelzés ellenére – írtuk korábban. A lánynak többen kiabáltak, próbálták figyelmeztetni, a vonat is dudált, de a fiatal egyik jelzést sem hallotta, a szerelvény pedig elgázolta.

“A torkom szakadtából ordítottam neki, hogy vigyázzon, mert jön a vonat, de ő nem reagált, csak jókedvűen lépkedett telefonnal a kezében, egyenesen a halálba. Mintha csak ebben a percben történt volna, úgy hallom a fülemben a csattanást, amit néma csend követett”

– nyilatkozta a Blikknek az eset egyik szemtanúja, Tibor, aki elmondta, azóta is rémálmok gyötörnek.

A lapnak több más szemtanú is nyilatkozott, ők is azt mondták el, mint Tibor: a lány a füles miatt nem hallott semmit.

A Blikknek Viktória egyik ismerőse azt mondta, a lány egy barátját köszöntötte éppen fel telefonon a tragédia előtt, és a jókívánságok közben érte a halál.

A lap úgy tudja, a cukrásznak tanult lány nagybeteg édesanyja sokkot kapott a történtek miatt. Viktória édesanyjával és két testvérével élt, apja betegsége miatt egy intézetben tartózkodik.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt