Hőség (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Perzselő hőség, zivatarok – egymást érik a veszélyjelzések csütörtökön

Tovább fokozódik a forróság: csütörtökön már 34 fok is lehet, melyben heves zivatarok is kipattanhatnak. A meleg és a viharok miatt is figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, kevés olyan szöglete lesz az országnak, ahol ne lenne valami veszély.

A prognózis szerint június 21-én a gomoly– és fátyolfelhők mellett országszerte több órára kisüt a nap. Eleinte főként keleten, majd estefelé északnyugaton is elszórtan számíthatunk záporra, zivatarra.

A több csapadék csütörtökön estétől valószínű. Megélénkül, az Észak-Alföldön és a Kisalföldön időnként megerősödik a délnyugati szél, de szélerősödés zivatarok környezetében is várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között valószínű

A napi középhőmérséklet sokfelé 25 fok felett alakulhat, ami miatt számos megyében él figyelmeztetés:

Fotó: met.hu

Zivatarokra is van kilátás. A figyelmeztető előrejelzés szerint csütörtökön elszórtan (eleinte főként keleten, később nyugat felől is) várható zivatar, amelyet erős vagy viharos széllökés (50-75, esetleg > 80 km/h), jégeső (átmérő többnyire < 1, 2 cm) és jelentős csapadék (> 15-20 mm) kísérhet. Emiatt is sárgulnak a megyék:

Fotó: met.hu

Péntekre durva lehűlés érkezik meg, mely a szakemberek szerint ősziesre szabja a nyarat. Mutatjuk, mire számíts:

Hőség (MTI Fotó: Mohai Balázs)