Fotó: Facebook / Gáspár Győző

Győzött Győzike: felmentették a showmant a sikkasztás vádja alól

Mégsem sikkasztotta el apja pénzének cégét Gáspár Győző – döntött a hatóság. A showman szerint győzött az igazság, a hétvégén hatalmas bulival ünneplik meg a NAV-üldözöttség végét.

Győzike és az adóhatóság már régóta nem volt épp a legjobb viszonyban. Tavaly húsvétkor házkutatást tartottak Győző vidéki otthonában, többek között azzal vádolták, hogy apja érdekkörébe tartozó egyik cég számlájáról kivett 50 millió forintot, ezután pedig elfelejtett adózni – írja a Blikk.

A lap június 21-i cikke szerint fordult a kocka, a vádak nem állták meg a helyüket, az időközben elindult böntetőeljás is zátonyra futott e bűncselekmény kapcsán.

„Mindenki azt kérdezi tőlem, boldog vagyok-e a döntés hallatán, de megmondom őszintén, még nem merem elhinni. Annyi bántás, támadás ért minket, hogy már nem is látom a fényt az alagút végén”

– nyilatkozta a Blikknek Győző. Elárulta azt is, a hétvégén Evelinnek tartják a 24. szülinapját egy tekintélyes bulival. Most a tervek szerint az egész családot meg akarják hívni, hogy együtt örömködjenek a nagy felmentésnek.

„Ennyi megaláztatás és bántás után végre győzött az igazság. Most mindenki megtudja, hogy én tényleg nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat”

– mondta a 44 éves frontember.

Fotó: Facebook / Gáspár Győző