„Ekkora parasztot, b@zmeg” – őrjöngve versenyző buszokat videóztak a 83-ason

„Ekkora parasztot, b@zmeg” – őrjöngve versenyző buszokat videóztak a 83-ason

Vérgőzös konfliktus eszkalálódott két távolsági busz között a 83-as főúton, Tét felé. Az egyik busz előzni akarta a másikat, mire annak sofőrjéből előtört az önjelölt igazságosztó, és az út közepén kacsázva tartotta fel a mögötte érkezőt. A hátsó busz sofőrjét sem kellett azért félteni.

A rendkívül balesetveszélyes jelenetről a Zoom.hu mutatott videót. Ezen jól látszik, hogy az előzni akaró busz sofőrje igen háborog, hogy nem engedi el az előtte haladó. Folyamatosan kilóg a szembesávba, lesve, hogy tud-e előzni, miközben fél kézzel vezet, mert a másikkal videóz.

Az előtte haladó meg nem engedi elmenni, mindent megtesz, hogy fenyítse az őt előzni készülő buszt. Mellesleg mindegyiken utasok ülnek. Aztán jön egy megállónál beérik egymást, és jön is az üvöltözés, káromkodás és fenyegetőzés dagadt fejjel:

A cikk szerint az első busz az Északnyugat-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-hez tartozik, a hátsó, amelyből az egész jelenetet végignézhetted, valószínűleg nem.