Fotó: https://twitter.com/africlandpost

Szórakozásból megölt egy fekete zsiráfot, szétszedi a nőt a népharag

Gyűlölethullám zúdult egy texasi nőre, aki hobbiból elutazott Afrikába, ahol lelőtt egy fekete zsiráfot, majd önfeledten pózolt vele.

Tess Thompson Talley még 2017-ben végzett az állattal, tette viszont most jutott el a széles nyulvánosságra, mikor az Africland nevű oldal feldobta a képét és a nevét a Twitterre – írta az NL Café.

Talley egyébként azt írta a tavaly készült képhez saját Twitter-oldalán, hogy az egyik legnagyobb álma vált valóra, mikor sikerült lelőnie a zsiráfot. Szavai szerint egész életében erre a zsákmányra várt, sokáig követte, mire sikerült megölnie.

Talley fotója tömegeknél verte ki a biztosítékot. Nem csak állatvédő, vadászatot ellenző kommentelők hada rohanta le a nőt, hanem állatvédő szervezetek is elítélték tették.

Julian Fennessy, a Giraffe Conversation Foundation elnevezésű szervezet alapítója azt mondta a BBC-nek, a zsiráf színezete idős korából fakadhatott. Szavai szerint egyes sokat élt példányoknál sötétre vált a mustársárga-fehér szín, ez esetben pedig egyenesen feketére színeződött az állat.

Fotó: https://twitter.com/africlandpost