Képünk illusztráció (fotó: police.hu)

Rendőrök szabadítottak ki egy forró autóba szorult nőt Verőcén

Telefonon kért segítséget egy nő a rendőröktől, miután rabul ejtette saját autója Verőcén, és már olyan meleg volt bent, hogy szinte levegőt sem kapott.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerint a rendőrségen vasárnap délben csörgött a telefon. Egy nő hívta őket, aki wlmondása szerint autójában tartózkodott Nagymaros térségében, amelynek utastere átforrósodott, és az autó ajtajait belülről nem tudta kinyitni.

Bejelentése szerint rosszul érezte magát, levegőt is alig kapott már, valamint az autó típusát is közölte a rendőrökkel.

A térségben szolgálatot ellátó állomány haladéktalanul megkezdte a hölgy és járműve felkutatását. A Verőcei Rendőrőrs járőrei rövid idő elteltével Verőce belterületén megtalálták az autót, amelynek ajtajai zárva voltak, így az egyik rendőr betörte az autó ablakát, majd kisegítették a hölgyet a forró utastérből.

A bajba jutott nőt haladéktalanul ivóvízzel kínálták és intézkedtek orvosi ellátására. A mentőszolgálat munkatársai ezek után kórházba vitték a hölgyet.

A forróság egyébként a jövő héten is kitart, 34-35 fokos napok jönnek, ameddig a szakemberek szeme ellát. A részletekről itt írtunk.

Képünk illusztráció (fotó: police.hu)