Pásztor Anna (Fotó: MTI-Bodnár Boglárka)

Koncerten akarták megkéselni Pásztor Annát – videó

Egy késsel felfegyverkezett férfit gyűjtöttek be az Anna & The Barbies Budapest Parkban tartott pénteki koncertjéről, aki azért ment oda, hogy megszurkálja az énekesnőt, Pásztor Annát. A kétgyermekes frontembert már közel egy éve zaklatta a férfi, akit mindössze 72 órára vehettek őrizetbe a rendőrök a magyar jogrend szerint.

“Többen mondták, hogy várjam meg, amíg lehiggadok, de nem nagyon szeretnék lehiggadni”

– így kezdte azt a videóját Pásztor Anna a Facebookon, melyben részletesen mesélt zaklatójáról. A férfi közel 200 oldalnyi üzenetet írt neki, kamuprofilokról vegzálta, szerelmét bizonygatta, majd pedig fenyegetőzni kezdett. Azt írta: egymás után végez majd Anna családjának tagjaival, valamint a zenekar tagjaival.

Gepostet von Pásztor Anna am Samstag, 4. August 2018

A férfi most pénteken be akarta teljesíteni a fenyegetést, és egy késsel megjelent az Anna & The Barbies nagykoncertjén a Budapest Parkban. Szerencsére azonban már készültek rá, és a biztonságiak 5000 ember közül ki tudták venni. Mivel azonban nem folyt vér, nem volt támadás, a rendőrség csak 72 órára tudta őrizetbe venni, az idő lejárta után elengedik.

Pásztor Anna elmondta, mostantól lehet, hogy kevesebbszer ugrik majd be a tömegbe.

“Gyomorgörcsöm volt, hogy ki fog megölni”

– mondta az énekesnő, hozzátéve, nem ajánlja senkinek, hogy fenyegesse a családját és a zenekarát.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss virál hírekről!

vagy

Köszönöm, már követem az oldalt!