Hőség (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Az év legforróbb napjai jönnek

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az idei év legmelegebb hete köszöntött be, vélhetően a 2018-as esztendő hőségrekordja is megdől.

A szakemberek szerint szerdától péntekig jó eséllyel meghaladja a hőmérséklet az év eddigi legmagasabb maximumát (36,6 Celsius-fok), amelyet július 29-én Budakalászon mértek. Az még bizonytalan, hogy mikor, milyen értékekkel tetőzik és meddig tart a hőség.

Hétfőn 15 megyében él figyelmeztetés a forróság miatt, a hőmérsékletileg élhetőbb területek az északkeleti csücsökben találhatók:

Fotó: met.hu

Kifejtették: az országban egyre több helyen közelebb lehet majd a délutáni hőmérséklet a 35 fokhoz, mint a 30 fokhoz. Országszerte ez az időszak hozhatja az év eddigi legmelegebb napjait. Ugyanakkor megjegyezték: ez egyáltalán nem ritka augusztus első felében. Mutatja ezt, hogy az erre az időszakra érvényes napi maximumrekordoktól 39, 40 fok körül vannak.

Kitértek arra is, hogy a jelenlegi számítások szerint péntek délután/este, szombatra virradóra egy nyugatról érkező, az ország felett lassuló, majd gyengülő, feloszló front a Dunántúlra, esetleg a középső megyékbe még érdemi (akár 5-8 fokos) bár átmenetinek tűnő enyhülést, felfrissülést hoz, de a keleti harmadban ennek hatása már alig lesz érezhető.

Hogy milyen időre készülj a héten napról napra, arról itt írtunk:

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Nyomj a tetszikre, hogy ne maradj le a friss virál hírekről!

vagy

Köszönöm, már követem az oldalt!