Nem engedték be Schwarzeneggert egy budapesti luxusboltba

Nem engedték be Schwarzeneggert egy budapesti luxusboltba

Shoppingolni szeretett volna a hazánkban forgató Arnold Schwarzenegger egy Andrássy úti luxusüzletben, azonban a biztonsági személyzet megállította. A volt kormányzó/halálosztó nem nagyon tudta hová tenni a kínos közjátékot.

A Bors szerint Schwarzenegger egy Gucci üzletbe próbált bemenni, de a luxusboltban túl sokan voltak, a szabályok szerint pedig ilyenkor várakoznia kell a következő érkezőnek. A világsztárt is megállították a biztonságiak, amit nem nagyon tudott mire vélni.

„Nagyon gáz volt. Mi a boltból csak néztük az ajtó előtt meglepetten toporgó Arnoldot, és próbáltuk meggyőzni a személyzetet, hogy engedjék be, mert többen is szerettek volna vele egy közös fotót készíteni”

– idézett a lap egy szemtanút.

Az üzletvezető annyit mondott a Borsnak, ő nem tudta, hogy náluk járt volna Schwarzenegger. A lap úgy értesült, a bolt azért küldött egy tábla csokit a színésznek, bocsánatkérés gyanánt. Csak aztán nehogy úgy jöjjön vissza Scwarzi, mint ahogy a rendőrőrsöt látogatta meg anno 1984-ben: