Fotó: police.hu

Nem akarsz tengelyt akasztani az ország legerősebb rendőreivel – videó

Hajdúszoboszlón gyűltek össze a Magyar Rendőrség legizmosabb egyenruhásai, hogy eldöntsék, ki is a legerősebb. Az erőmérés során többek között egy autót is kellett emelgetniük, de a mellékelt felvétel szerint nem esett különösebben nehezükre.

Az előző évekhez hasonlóan 2018. augusztus 17-én ismét Hajdúszoboszlón rendezték meg a Magyarország legerősebb rendőre országos bajnokságot. A rendőrség kötelékében dolgozók az ország több pontjairól érkeztek, hogy megmérkőzzenek egymással.

Fotó: police.hu

A hatóság közleménye szerint az erős rendőrök négy kategóriában mérték össze erejüket: „állva nyomás, párban” (100 kilogramm); „lengősúly cipelés” (280-320 kilogramm); „kőgolyó-hordó pakolás és gumicipelés”; valamint „autófelhúzás keretben” feladatokkal kellett megküzdeniük.

Fotó: police.hu

A két hajdú-bihari versenyző mellett a rendezvényen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai vettek részt.

Eredmények:

  • I. Lukács Krisztián r. főtörzszászlós, Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság
  • II. Somogyi Dávid r. őrmester, Püspökladányi Rendőrkapitányság
  • III. Ambrus Balázs r. törzsőrmester, Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

A díjakat dr. Gali Sándor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vezetője adta át a helyezetteknek.

Fotó: police.hu