Buli a Kuplungban (fotó: Facebook/Kuplung)

Elbontják a Kuplungot, Budapest legendás romkocsmáját

Bezár a fővárosi bulinegyed ikonikus romkocsmája, a Kuplung, ráadásul igen hamar, már csak pár napod maradt arra, hogy beülj. A kocsma helyén luxuslakások épülnek majd.

Minderről az Indexnek nyilatkozott Kovács Péter „Pedro”, a Kuplung tulaja. Elmondta, 2004-ben a Fészek Kertből hozta el a Király utcába a Kuplungot, eredetileg fél évre vették ki a helyszínt, majd folyamatosan hosszabbították a szerződést.

Kovács szerint folymatosan a levegőben lógott a Kuplung bezárásának lehetősége, és ez most el is jött. A hely októberben lenne 14 éves, de a szülinapot már nem éri meg: utoljára szeptember 10-én lesz nyitva a Kuplung, de ezt megelőzően egy háromnapos, hétvégi programmaratonnal búcsúzik szeptember 7. és 9. között.

A romkocsma mellett a hozzá tartozó Patent és a Hableány is eltűnik, azokat is lebontják. A szórakozóhelyek helyén luxuslakások épülnek majd.

Buli a Kuplungban (fotó: Facebook/Kuplung)