Döbbenetes számok: úgy zabáljuk a mirelit pizzát, mintha fizetnének érte

Döbbenetes számok: úgy zabáljuk a mirelit pizzát, mintha fizetnének érte

Egy felmérés szerint nem kevesebb, mint 18 millió fagyasztott pizza fogyott Magyarországon 2017 júliusa és 2018 júniusa között, minderre pedig annyit költöttünk, mint egy stadionra.

A Nielsen piackutató szerdai közleménye szerint az első félévvel zárult időszak fogyasztása az előző 12 hónaphoz képest értékében 17 százalék, mennyiségében 12 százalék bővülést hozott. A számok a következők:

Magyarországon 2017 júliusa és 2018 júniusa között 18 millió, csaknem 6 ezer tonna fagyasztott pizza fogyott 8 milliárd forint értékben.

A forgalom egyenletesen nő, szezonalitást nem mutat, de területi különbségek megfigyelhetők, hiszen a forgalom 42 százalékát a főváros és környéke adja – írta az MTI a felmérésre hivatkozva. A felmérés alapján a termékek 68 százalékát diszkontok és a szupermarketek értékesítik.

A Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője szerint a fagyasztott pizzák népszerűsége a kényelmi termékek iránti keresletet jelzi. Hajnal Dóra hozzátette, hogy a sajátmárkás készítmények forgalma tavaly utolérte a gyártói márkákét, mindkettőből csaknem ugyanannyi fogyott a vizsgált időszakban – olvasható a közleményben.