Rendőrt kellett hívni egy diák miatt a nyírszőlősi iskolához, mivel egy hetedikes fiú vállalhatatlanul viselkedett az órán, szidta, radírral dobálta a pedagógust, majd pedig meg is ütötte. A nebuló most azt mondja, sajnálja, amit tett.
Az eset még februárban történt, de az ügyben indult eljárás egészen mostanáig elhúzódott – derült ki az RTL Klub Híradójából.
A srác késve ért a nyírszőlősi suliba, a folyosón összefutott az igazgatóval, aki bekísérte az órára. Órán aztán elszabadult a pokol.
A 14 éves hetedikes obszcén megjegyzéseket tett a tanárnőre, radírdarabbal dobálta, rá akart gyújtani órán, mikor pedig észrevette, hogy a pedagógus felírja a hozzávágott válogatott szidalmakat, odament hozzá és összetépte a papírt. Bónuszként hátulról megkerülte a tanárnőt, és fejbe csapta.
A fiatalnak végül nem kell bíróság elé állni, az ügyészség nem emelt vádat ellene, az eljárást másfél évre felfüggesztették. A fiú már másik iskolában tanul, most már azt mondja, bánja, amit tett.