Fotó: Just Life/Shutterstock.com

Milyen technikai eszközökkel készüljünk az iskolakezdésre?

A nyár utolsó heteiben, az ősz első felében érdemes beszerezni mindent.

Az oktatás helyszínétől függetlenül akadnak olyan technikai eszközök, amik megkönnyítik diákok, szülők és tanárok dolgát egyaránt. Amikor lehetőségünk van ezeknek a beszerzésére, akkor némi utánajárást követően hasznos kiegészítőkkel bővíthetjük az otthonunkat.

Mire lesz szükség?

Az egyik legpraktikusabb gép, aminek hasznát veheti gyerek és szülő egyaránt, az a nyomtató. Ennek két fajtáját tudjuk egyszerűen beszerezni, az egyik a lézernyomtató, a másik pedig a tintasugaras nyomtató. Míg előbbihez egy kompatibilis toner, utóbbihoz egy vagy több tintapatron lesz szükséges. Természetesen a nyomtatáshoz papír is kell majd, de ezekkel együtt összeállt a tanévkezdéshez, és annak folytatásához is a szükséges felszereltség.

Mi történik, ha elfogy a festék?

Általában a legrosszabb pillanatokban történik ilyesmi, ami a legtöbbször váratlanul éri az embert. Ez persze egy diákot sem vigasztal, ha másnap le kell adnia a begépelt és kinyomtatott dolgozatát. Ilyenkor mit lehet tenni? Először is, próbáljunk előre is tervezni, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő, és tároljunk otthon megfelelő utánpótlást. Ha viszont már késő, és csak a cselekvésre maradt idő, akkor viszont ellenőrizzük a nyomtató márkáját, majd ezután a típust, hogy minél egyszerűbb legyen a dolgunk. Például egy Samsung nyomtatóba értelemszerűen egy bontatlan Samsung toner kell majd. Itt viszont érdemes megjegyezni, hogy mivel léteznek olyan tonerek is, amiket nem az anyamárka gyárt, de kompatibilisek a nyomtatónkkal, akár olcsóbban is megúszhatjuk az utánpótlást.

Természetesen ugyanez igaz a tintapatronos nyomtatók esetében is. Arra viszont minden vásárláskor ügyelni kell, hogy az áruház, ahonnan a festéket, tonert vesszük, kellően megbízható legyen. És bár az utángyártott, alternatív tonerek nem okozhatnak bajt, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérdezzük meg egy szakértő véleményét is a témát illetően, erre lehetőségünk van az ügyfélszolgálatok révén, ahol a megfelelő típus kiválasztásában is segítenek nekünk.

Fotó: Just Life/Shutterstock.com