Ezen a napon a történelemben – 07.21

Ezen a napon a történelemben – 07.21

1861-ben, az amerikai polgárháború első nagyobb szárazföldi összecsapásában a konföderációs Pierre G.T. Beauregard tábornok megfutamítja az Irvin McDowell tábornok által vezetett unionista csapatokat.

Az Unió huszonnégy, többnyire északi szövetségi államból tevődött össze, míg a Konföderációt tizenegy déli állam alkotta. A polgárháború kirobbanásának több oka volt, ez az egyik: míg délen főleg ültetvényes gazdálkodás folyt, és az ottaniak nyersanyag-előállításra rendezkedtek be, addig északon farmergazdálkodásból éltek, továbbá ott működtek a gyárak is. Ebből fakadóan az északi régió egyre jobban elhúzott gazdaságilag, és ez a dél politikai súlyának csökkenését eredményezte a szövetségen belül. A Konföderáció attól tartott, hogy idővel teljesen alárendeltté válik.

Három hónappal azután, hogy a Fort Sumter erődnél kirobbant a polgárháború, az Unió katonai parancsnoksága meg volt róla győződve, hogy kis emberveszteség árán, viszonylag hamar el lehet dönteni a konfliktust. Ez a túlzott magabiztosság vezetett McDowell tábornok elhamarkodott offenzívájához, mely a konföderációs erők Észak-Virginiából való kihajtására irányult.

Unionisták

Unionisták

McDowell harmincnégyezer, javarészt tapasztalatlan és alig képzett katonával indult meg a fővárostól ötven kilométerre lévő manassasi vasúti csomópont irányába. A déliek tábornoka, Beauregard jó előre tudomást szerzett arról, hogy az unionisták támadásra készülnek, így húszezer emberével felkészülten várhatta az ellenség érkezését. A déliek erőfölényét tovább növelte, hogy Beauregard csapataihoz idő közben csatlakozott Joseph Johnston tábornok kilencezer fős hadteste.

Fekete konföderalisták

Fekete konföderalista szakasz

Július 21-én reggel, a helyiek tudomást szereztek róla, hogy komoly csetepaté van készülőben, ezért több százan összegyűltek, hogy – mint a moziban – végignézzék a polgárháború első meghatározó csatáját. Három unionista hadosztály átkelt a Bull Run folyón és egészen a Henry House Hill nevű dombos területig szorította vissza a konföderációs sereget. Csakhogy ez is a terv részét képezte; ezen a stratégiai ponton Beauregard – Thomas J. Jackson tábornok virginiai gyalogságából – erős védelmi vonalat létesített. A magaslatról tüzelő katonák több szövetségi rohamot visszavertek, Jackson innen kapta a Kőfal becenevet.

Az első Bull Run-i csata

Az első Bull Run-i csata

Eközben J.E.B. Stuart konföderációs lovassága lerohanta az unionista tüzérség egységeit, így Beauregard ellentámadást indíthatott a védtelenné vált unionista sereg jobb szárnya ellen. A hangos csatakiáltást hallató lázadók csak úgy özönlöttek le a domboldalról. Átvágták McDowell seregének arcvonalát, aminek hatására az északiak fejvesztve menekülni kezdtek a Bull Run folyó mentén. Az unionisták közül háromezren estek el, sebesültek meg, vagy tűntek el örökre, míg a Konföderáció kétezer embert veszített. A vérfürdő nem csak a bámészkodó civileket sokkolta, hanem az amerikai kormányt is, aminek halvány elképzelése sem volt arról, hogyan szabjon gátat a „déli zendülésnek”.

Egyéb események ezen a napon

365 – Cunami az egyiptomi Alexandriában

1873 – Jesse James és bandája először rabol ki egy vonatot Mississippiben.

1899 – Megszületik Ernest Hemingway.

1959 – Pumpsie Green az első afro-amerikai játékos a Red Soxban.

1998 – Meghal Alan Shepard űrhajos.

2002 – A WorldCom csődöt jelent, amit az USA történelmének legnagyobb bankcsődje követ.

2007 – Kiadják a Harry Potter sorozat utolsó kötetét.

2011 – Nyugdíjba vonul az Endeavour űrsikló.