Japánban két nap alatt betömték a 30 méter széles víznyelőt

Japánban két nap alatt betömték a 30 méter széles víznyelőt

Japán Fukuoka nevű városban néhány napja megnyílt a föld.

Az egyik legforgalmasabb úton egy 30 méterszer 27 méter széles és 15 méter mély gödör keletkezett. Ahogy azt már megszokhattuk, az ázsiai országban nem teketóriáztak, 48 óra leforgása alatt visszaállították a rendet.

6200 köbméter földet és cementet öntöttek a gödörbe, valamint visszaállították az áram-, víz- és gázellátást is. Soichiro Takashima polgármester szerint az érintett terület így harmincszor erősebb, mint azelőtt. A munkálatokban résztvevő szakembereket milliók ünnepelték a közösségi médiában.

Így nézett ki először

fukuoka1

És így 48 órával később

fukuoka2
Itt pedig egy videó arról, hogyan omlott be az egész.