Öt percig dolgozott, aztán kirúgták a tévést, mert túl szexi volt

Öt percig dolgozott, aztán kirúgták a tévést, mert túl szexi volt

A döbbenettől először szóhoz sem jutott az a 24 éves londoni lány, aki mindössze öt percig dolgozhatott a londoni UNIT TV-nél.

A 24 éves Emma Hulse alig kezdett hozzá a munkához, felettese közölte vele: nincs tovább, keressen magának más munkát. Emma állítja, mindez azért történt, mert „túl szexinek” találták.

„Ki voltam rúzsozva, de szerinte nem voltam túl hivalkodó. Csalódott voltam, amikor elküldtek, és nem igazán tudtam, mit tegyek. Több vállalatnak dolgoztam már, de eddig még sehonnan sem küldtek el a külsőm miatt”

– mondta a lány a brit Mirror című lapnak.

Mindennek tetejébe Emma főnöke azért még megpróbálta elhívni egy randira kirúgott lányt. Mondanunk sem kell, a felettes akkora kosarat kapott, mint a Big Ben harangja.