Fotó: nokia.com

Ilyen lesz az új Nokia 3310-es, már az ára is megvan

Már nem kell sokat várni a legendás mobil új változatára.

Mi is beszámoltunk róla nemrég, hogy a Nokia márka mögött álló HMD feltámasztja a 3310-est, amiből egykor 126 millió darabot adtak el világszerte, és Magyarországon is szinte mindenkinek volt olyan időszaka, amikor ezt nyomkodta. A 444.hu most azt írja, az új készülék nagyon hasonlítani fog a 2005-ig gyártott eredetire:

Azt is tudni lehet már, hogy 20 ezer forint körüli áron lehet majd itthon kapni, könnyebb lesz mint az eredeti volt, de nagyobb a képernyője – tapogatni viszont nem érdemes, mert ugyanúgy nyomógombokkal lehet csak „vezérelni”, mint az elődjét.

Kamera is került bele, igaz csak 2 megapixeles, és 2,5G adatátvitelt fog tudni, azaz éppenhogy lehet vele netezni (jóval lassabban, mint a modern okostelefonokkal).

Beszélni azonban bátran tudunk majd vele: az ígéretek szerint több mint 22 óra társalgást is elbír feltöltés nélkül, használat nélkül pedig akár egy hónapig sem merül le, hiába van végig bekapcsolva. Ja, és a legfontosabb: lesz kígyós játék!

Fotó: nokia.com