Soha ilyen kevés jég nem volt még a sarkvidékeken

Soha ilyen kevés jég nem volt még a sarkvidékeken

Az Antarktisz körüli tengeri jég valaha mért legkisebb nyári kiterjedését érte el március 3-án. 2050-re eltűnhet a tengeri jég az Arktiszon is.

Az Antarktisz legkisebb nyári kiterjedése 2,11 millió négyzetkilométer volt, ez 184 ezer négyzetkilométerrel kisebb, mint a korábban a műholdak által mért legkisebb minimális kiterjedés, amelyet 1997-ben jegyeztek fel.

A déli-sarkvidéki tengeri jég 2016-ban korán elérte maximális kiterjedését, amit gyors jégveszteség követett szeptember elején, a nyár kezdetén. November óta az Antarktisz jege naponta döntötte meg a korábbi rekordminimumokat. A jég zsugorodásának sebessége februárban lelassult – ismertette a Science Daily online tudományos lap a NASA-jelentését.

Északon is baj van

Március 7-én a világ másik felén az északi-sarki téli tengeri jég kiterjedése is rekordot döntött, ekkor mérték a legkisebb téli maximális kiterjedést a feljegyzések óta.

Az olvadó sarkvidéki gleccserekről itt mutattunk néhány napja megdöbbentő előtte-utána fotókat.

A déli sarkvidéki jég rekordja mindössze két évvel azután következett be, hogy évtizedeken át mérsékelten növekedett a tengeri jég és hónapokon át rekordokat döntött az Antarktisz jegének kiterjedése.

„Nagyon sok az évről évre bekövetkező változás mind az északi-, mind a déli-sarkvidéken, de az Antarktiszon a trendek összességében minden egyes hónapban a jég növekedésének irányába mutattak – egészen tavalyig” – fejtette ki Claire Parkinson, a NASA Goddard Űrkutatási Központjának munkatársa.

A szakértő elmondta, a tavalyi év megdöbbentően más volt, a tengeri jég szembetűnően csökkent az Antarktiszon, de egyelőre túl korai megmondani, hogy ez az év változást jelez-e az Antarktisz tengeri jegének viselkedésében.

„Könnyű lenne azt mondani, hogy az adatok, amelyeket idén mérünk, azt jelzik, hogy a globális felmelegedés elérte a déli-sarkvidéket. Ugyanakkor lehetséges, hogy ez csak egy extrém eset, amely kitolja a változások kereteit. További több évnyi adatra van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, jelentős változás következett-e be a trendekben” – mondta el Parkinson.

Az Északi-sark körüli tengeri jég zsugorodása jelzi leglátványosabban a klímaváltozást az elmúlt évtizedekben.

Klímakutatók arra figyelmeztettek, hogy ha változatlan ütemben folytatódik a károsanyag-kibocsátás, 2050-re eltűnhet a tengeri jég az Arktiszon.

A Meteorológiai Világszervezet keddi jelentése szerint az idei télen legalább háromszor érkezett hőhullám az Északi-sarkvidékre, amikor a nagy erejű atlanti viharok meleg, nedves levegőt hoztak, így a jég újraképződésének idején előfordultak olvadáspont közeli hőmérsékletű napok.

Az északi-sarkköri változások és az olvadó tengeri jég a világ más részeinek éghajlatára is hatással lesz az úgynevezett futóáramlások miatt, amelyek nagy sebességű, vízszintes légáramlási zónák, szerepük van a hőmérséklet szabályozásában – olvasható a jelentésről kiadott közleményben.