Fotó: MTI/Kallos Bea

Csütörtöktől játsszák a mozik a Brazilok című filmet

Humorosan dolgozza fel a cigány-magyar együttélésből származó konfliktusokat M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című vígjátéka, amelyet csütörtöktől vetítenek a magyarországi mozikban.

Az előítéletekről viccesen szóló film helyszíne egy falusi focipálya. A történet szerint az új, fiatal plébános, akit Bánki Gergely alakít, elintézi a polgármesternél (Fekete Ernő), hogy a romák focicsapata, a Brazilok is indulhasson a falubajnokságon. Az esélyes a helyi önkormányzat „nagyvadjaiból” álló társaság, élén a polgármesterrel és helyettesével (Schmied Zoltán).

Az alkotás rendezője M. Kiss Csaba televíziós szerkesztő és műsorvezető, aki először készített nagyjátékfilmet. Mint az MTI-nek elmondta, két dolog is foglalkoztatta a film elkészítésekor: régóta érdekelték azok a társadalmi konfliktusok, amelyek mindenhol a világon a többség és kisebbség, gazdagok és szegények, elnyomók és elnyomottak létezéséből fakadnak. Kiemelte, hogy Magyarországon ez a konfliktus leginkább a roma-magyar együttélésben jelenik meg.

Emellett foglalkoztatta az a kérdés is, hogy az emberek miért nem képesek vagy miért nem merik megtenni azokat a lépéseket, amelyek vágyaik megvalósulásához szükségesek. A rendező úgy véli, a film története példát mutat arra is, hogy mindenki merje megélni és elérni a saját vágyait.

Kiemelte, hogy nem találtak tizenéves roma színészpalántákat, ezért amatőrökkel dolgoztak együtt. A roma fiatalokat különböző tehetséggondozó táborokban válogattak össze. Az amatőr szereplőkkel első körben Földessy Margit foglalkozott, aztán Nyári Oszkár és Horváth Kristóf is, a fociedzéseket pedig Bánfi János egykori válogatott labdarúgó tartotta – tette hozzá M. Kiss Csaba.

A főbb szerepekben Fekete Ernő, Schmied Zoltán, Bánki Gergely, Dobó Kata, Kaszás Gergely, Schell Judit, Székely B. Miklós, Rezes Judit, Gryllus Dorka, Nagy Dániel Viktor, Dóra Béla, Farkas Franciska, Bergendi Barnabás és Mészáros Blanka mellett amatőr roma fiúk, Lakatos Erik, Nagy Norbert, Pászik Krisztofer, Lakatos Csaba és Lakatos Renátó láthatóak.

A Brazilok rendezésében M. Kiss Csaba mellett a Konyec című vígjátékot jegyző Rohonyi Gábor is részt vett, a film producere Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, az operatőr Réder György volt.

Fotó: MTI/Kallos Bea