Meghalt a kisbabájuk, mert orvos helyett hittel gyógyították

Meghalt a kisbabájuk, mert orvos helyett hittel gyógyították

A fiatal pár nem hisz a modern orvoslásban, hülyeségük az újszülött babájuk életébe került.

A szomorú esetről a 24.hu számolt be a brit Mirror nyomán: a 24 éves Sarah Mitchell március 5-én ikreket szült oregoni házában, az egyik kicsi ekkor vesztette életét a szülés után fellépett légzési szövődményekbe. Ha lett volna orvos a helyszínen, a szakértők véleménye szerint elképzelhető, hogy meg tudták volna menteni a babát.

Sarah és a kicsi apja, a 21 éves Travis Mitchell azonban nem szereti az orvosokat. A pár a szélsőséges vallási nézeteiről ismert Crist Church vallási szervezethez tartoznak,

a hívők pedig egy az egyben elutasítják a modern orvoslást.

A pár egyébként még akkor sem hívott segítséget, mikor meghalt a kicsi, holott ikertestvérének is szüksége volt szakszerű segítségre. A hatóságokat végül az egyik felekezeti vezető értesítette, az anyával és az apával pedig végül sikerült megértetniük, hogy a picinek igazi orvosra van szüksége.

Sarah és Travis Mitchell ellen nyomozás indult, most hétfőn tartóztatta le őket a rendőrség. Esetük azonban nem egyedi: a cikk szerint az egyházközösség tagjai közül már többet ítéltek el olyan esetért, hogy akkor sem hívtak mentőt, mikor az indokolt lett volna.