Gabi Shull/Instagram

Rák miatt vesztette el lábát a fiatal lány, ezt üzeni a világnak

Táncol, korcsolyázik, hegyet mászik Gabi Shull, aki elmondása szerint bármit meg tud tenni, amit csak szeretne, annak ellenére, hogy pár évvel ezelőtt amputálni kellett az egyik lábát.

Gabi 11 éves volt, mikor megbetegedett: csontszövetből eredő rákot állapítottak meg nála az orvosok. Ekkor már 3 éve táncolt, és úgy tűnt mindennek vége. Azonban forradalmi műtéten esett át a lány, így nem vesztette el egész lábát, „csak” a térdét és annak környékét távolították el, majd lábszárát megfordítva varrták vissza combjához.

Ennek köszönhetően tudja bokáját térdként használni, amire könnyen felerősíthető a műláb.

Gabinak ezután is rengeteg akadállyal kellett megküzdenie, hiszen újra kellett tanulnia a járást, majd később a táncolást is. Azonban nem adta fel a küzdelmet és mára teljesen megtanult együtt élni műlábával:

„A műtét lehetővé teszi számomra, hogy újra táncoljak, korcsolyázzak, görkorizzak, hegyet másszak és nincsenek határok, bármit meg tudok tenni, amit csak szeretnék. Ha le tudtam győzni a rákot, tudok élni a műlábammal és mindent meg tudok újra tanulni, akkor bármire képes vagyok igazából.”

„Egy évig tartott, mire a sok tornának köszönhetően megtettem az első lépéseim egyedül, egy évvel később pedig már a színpadon táncoltam.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My 9th leg is in the process of being made!!

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Gold out game!!!??

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Coed stunting yesterday!

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

Gabi azóta a The Truth 365 elnevezésű kampányon keresztül próbál segíteni más rákban szenvedő gyerekeknek, felhívni a figyelmet arra, mekkora segítségre van szükségük. Illetve arra buzdít mindenkit, hogy mindig van tovább, és soha ne adják fel az álmaikat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

One of my favorites!!:))) 1.25.16

Gabi Shull (@gabishull) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Daily Mail

Gabi Shull/Instagram