Parádésan kiosztotta a Vodafone-t egy Afrikában tartózkodó ügyfél

Parádésan kiosztotta a Vodafone-t egy Afrikában tartózkodó ügyfél

Áronnak annyi volt a bűne, hogy Afrikából, Marokkóból szeretett volna hazatelefonálni Magyarországra.

A szolgáltató falára kiírt, több száz lájknál járó panasza szerint azonban ez az egyszerű művelet sem jött össze, mert egy hang mindig csak azt ismételgeti, „a szám hívása nem engedélyezett”. A Vodafone munkatársainak mentségére legyen mondva: állták a sarat, és a kommentekben próbáltak segíteni neki.

Szevasztok, fogalmam sincsen már hogy mit kéne csináljak, tényleg, életemben nem írtam szolgáltató falára, de figyu már, itt állok afrikában, intézném az albérlőmnek a nyomorult hevederzárat, hívnám a népszínház utcai lakatost. Eleve nem a kedvenc ídőtöltésem, de hát az élet nem csupa móka és kacagás. Na de hallod, veletek aztán tényleg nem az. Miután a nyár közepén egyszercsak úgy döntöttetek, hogy miután hónapok óta tizen meg huszonezreket fizetek nektek havi szinten, egyszercsak hetekre lecsapjátok a kimenő hívásaimat, de nem ám azért, mert nem fizetek számlát (fizetek számlát), hanem csak… hát hogy miért, az sajnos az ügyfélszolgálatos munkatárs se tudja megmondani, mindegy, a rendszeretekben nem látszik, állítólag, de mágikus módon miután beszéltem az ügyfélszolgálattal, megoldódott. Na jó, ezen túl vagyunk. De most tényleg, szeretnék, csak telefonálni. De semmit nem enged. Se az ügyfélszolgáltatotokat. Se a lakatost. Se anyámat. Mert a „Szám hívása nem engedélyezett”. Belépnék a myvodafone izébe, ha már úgyis hülyére reklámozzátok, mint aszisztenst meg varázstündér a zsebemben, de csodák csodája, elnézést kértek, mert TEKKKNIKAI HIBA TÖRTÉNT. Hogy ezzel mit kéne kezdjek azon túl, hogy tudomásul veszem, és ne akarjak telefonálgatni, arra nem tértek ki. Igazából azt nem feltételezem, hogy ez ma meg fog oldódni, úgyhogy azzal is megelégszem, ha felhívjátok nekem a népszínház utcai ***t, és megkérdezitek, hogy a 1100mm-es miskolci hevederzárban zárbetét is van e, vagy nem, és ha nem, akkor melyiket rendeljem hozzá. A választ kommentbe írhatjátok, látni fogom, szerencsére az afrikai szolgáltatóm tökéletesen működik. Kösz!

A teljes beszélgetés a kommentekkel – amiből végül az is kiderült, hogy nincs betét a hevederzárban – itt olvasható.