Eltörölte a kétéves hűségidőt az egyik magyar mobilszolgáltató

Megelőzve az október 24-től kötelező törvényi szabályozást, már hétfőtől egy évre csökkentette a határozott időtartamú, készülékvásárlást nem tartalmazó lakossági előfizetői szerződés hűségidejét a Vodafone.

Mindezt Révész Balázs, a Vodafone mobil szegmens marketing igazgatója jelentette be egy háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.

Egyéves szerződések eddig is léteztek, de magasabb havi díjat tartalmaztak a hosszabb hűségidejű szerződéseknél.

Az új szabályozás miatti átállás több mint 100 millió forintba kerül a Vodafone-nak.

Az új törvény a hang– és adatalapú lakossági tarifákra egyaránt vonatkozik, de a változás a készülékvásárlást tartalmazó szerződéseket nem érinti – ismertette az igazgató.

Az elektronikus hírközlési törvény október 24-én életbe lépő módosítása szerint a kizárólag SIM-kártyára vonatkozó előfizetésekhez 24 hónap helyett legfeljebb 12 hónap határozott hűségidő társítható. Ez a változás az összes lakossági, flotta és mobilnet tarifával már rendelkező és szerződést hosszabbító, vagy új havidíjas előfizetést kötő ügyfélre vonatkozik, a készülékvásárlást is tartalmazó szerződéseket azonban nem érinti.

A marketing igazgató elmondta, hogy a Vodafone előfizetéses ügyfeleinek 88 százaléka határozott idejű, hűségidőt tartalmazó szerződéssel rendelkezik, és mindössze 12 százalékuk van határozatlan idejű szerződése. Az előfizetéses ügyfelek több mint fele kedvezményes készülékvásárlással kötött szerződést.

Révész Balázs szerint az előfizetőknek a tarifaváltozás vagy a hang-, illetve adattartalom sokkal fontosabb, mint a hűségidő, a készülékkedvezmények pedig továbbra is a határozott idejű szerződések mellett szólnak. A Vodafone felmérése szerint a hűségidőre leginkább a fiatalok érzékenyek, valamint azok, akiknek nem stabil a munkahelyük vagy külföldre költözést terveznek.

Add tovább, hogy másokhoz is eljusson!

Kedvelj a Facebookon!
Már követem az oldalt